Olvasónk találkozott egy kínai telefonnal, és hamar kialakult a kötődés!
Újabb olvasói cikkünknek hála betekinthetünk abba, milyen, ha az ember fia egy olcsó, de jó képességekkel megáldott kínai telefon tulajdonosa lesz. Mi magunk, az általunk írt ajánlókban többször is feltettük a kérdést, miért nem vesz mindenki LEAGOO KIICAA MIX telefont, hiszen papíron adatokkal és mellé olyan kellemes összeget mutató árcédulával rendelkezett, ami örök dobogossá tette a best buy kategóriában. A következő cikkből kiderül, hogy mennyire lehet hinni a specifikációnak és hogy valóban olyan jó vétel volt e a KIICAA. Át is adjuk a szót Péternek, akinek ezúton is nagyon köszönjük, hogy megosztotta velünk tapasztalatait!
Megérkezett, kibontottam, ismerkedtünk
Mi tagadás, ez egy érdekes telefon! A hazai “no name” mivolta ellenére is büszkén veszi az emberfia elő, bármilyen társaságban is van. A márkátlan jellege ellenére sem eredményez lesajnáló pillantásokat, hanem esetenként elismerően kíváncsiskodó tekinteteket szül. És ilyenkor büszkeséget is ad a kis olcsó jószág. Mindazon túl, hogy valóban praktikusan használható.
És, hogy ez a LEAGOO telefon miképp is fészkelte be magát az életembe?
Nem másképp, mint a korábbi – egyébként igencsak márkás – munkahelyi telefonom garanciális javíttatásának szükségessége okán. Kellett ugyanis közben egy másik készülék. Ami aztán mindennapos eszközömként nálam is ragadt, szinte hozzámnőtt tavaly ősz óta.
Ez az egész mese úgy kezdődött, hogy a távolkeleten megjelent a LEAGOO KIICAA MIX, tavaly szeptemberben, pont a legjobbkor. Ugyanis ekkortájt közeledett a régi telefonom garanciájának lejárata, nem volt halogatható a szervízbe beadása. De még gyorsan sikerült ismerősi segítséggel egy ilyen MIX-klónt megrendelni, a kezdetek kezdetén, igencsak kedvező, 109,- $ áron. De mivel nem európai raktárból érkezett, így erre persze rátevődött az ÁFA és a postai kezelési díj, de még így is nevetségesen olcsó telefon volt a tudását képviselő egyéb készülékek hazai árához képest.
Amikor megérkezett, gyermeki örömmel bontottam ki, érdekesnek találtam a megjelenését is és a tudását is. A tűéles 5,5″-os 16:9 képarányú FHD képernyője, a vékonyka kerete a felső és az oldalsó élei mentén, de még a diszkrét mérete is tetszett. Ez utóbbi számomra nagyon fontos volt, ugyanis nem túl nagymarkú egyén volnék, így aztán ha a régi megszokásom szerint egy-egy kinyújtottabb mozdulattal el kívánom érni hüvelykujjal a képernyő átlósan felső részét, az bizony nem lenne megtehető egy péklapát méretű telefonnal! Eleinte tehát még ezt a telefon szélességet is jónak tartottam (ma már nem! – újra sokkal keskenyebbet szeretnék).
A hossza viszont a három oldali szinte keretmentességének köszönhetően viszont valóban normális, jól használható méretet eredményez. Pld. zsebbe csúsztatni is úgy lehet, hogy teljesen elnyeli a nadrág-, vagy az ingzseb. Ez jó! Habár ennek az érdekes oldalaránynak köszönhető két sajátossága is. Az egyik, hogy mobilokra fogékonyabb társaságba könnyen akad olyan ember aki már az oldalarányai alapján is rájön, hogy ez egy ilyen MIX telefon, még akkor is, ha csak lendületes karmozdulat során a kezemben van, mégcsak rá sem kellett pillantania a képernyőre. Nos, ez jó is, meg nem is, alkalma válogatja.
De az biztos, hogy a MIX-gazdák szinte klubtagként kacsintanak össze. (A DOOGEE MIX-es ismerősöm szinte örömmel nézett az enyém hasonlóságára.)
A másik sajátossága ennek a méretnek az, hogy védő tokot találni rá szinte kilátástalan a köznapi mobilszaküzletekben. De némi utánajárással ez is megoldható volt, a tok-shop választékában fellelhető egyszem fura méretű toknak köszönhetően.
Maga a csomagolás tulajdonképpen tartalmazott egy szilikon hátlapvédő tokot is (a sim tálca tűjén, a fóliáin, töltőn, fülesen és a leíráson túl az egyszerű kis kartondobozában), azonban ez a szilikon tok tipikusan az a fajta gagyi hatású valami, ami nélkül a telefon sokkal kulturáltabb megjelenésű. Olyan az anyaga, amin első pillanatra látszik, hogy hamarosan besárgul, a gombjainál épp csak az elvékonyítás van meg és persze a vastagságának köszönhetően épp a kézreálló praktikus méretek növekednének meg annyival, hogy mégsem lehetne utána jól átfogni egykezesen a telefont. Ergo én nem használtam és nem is fogom felpattintani ezt a tokot soha! Egy dologra jó csupán, mégpedig arra, hogy a hátlapból erősen kitüremkedő dupla kamera ne okozza az asztalra tett telefon billegését – épp olyan vastag a szilikon tok, hogy a kamera blokk kivágásával síkba került a betokozott telefon hátulja. Úgyhogy én inkább egy kellemes megjelenésű és a telefont elöl-hátul jól védő becsúsztatós bőrtokot kerestem hozzá.
Persze mindeközben megkezdődött a telefon beüzemelése. A korábbi megszokásomnak köszönhetően kizárólagosan kétkártyás telefont szoktam használni, de azt is olyan módon, hogy mindkét kártya csengése, illetve bármilyen jelzései eltérőek legyenek. Külön legyen némítható, külön-külön beállítható mindkét sim-hez tartozó hang. Ez régen egy Dual-Sim Samsung esetében magától értetődő volt, meg is szoktam a jót. Majd a következő Huawei-em esetén már egyedi szerencsének kellett tekintenem az 5-ös Androidja mellett, ami a saját kiegészítő felületének volt köszönhető.
Na, itt a LEAGOO esetében első bekapcsoláskor még nem tudtam, miképp is lehetne beállítani, hát tettem rá gyorsan egy “dual-ringtone” applikációt. Bár alighanem feleslegesen, merthogy ez egy Android 7-es és most simán tudja külön kezelni a hangokat kártyánként. Nem is tudom, minek eredményeképpen, de rendesen kettéválasztottá vált a telefonom kártyánként.
Öröm és boldogság!
A beállítgatások során sokmindent nem tudtam azonnal kezelni, lehet, hogy a 7-es droid újdonságai miatt, pld. a záróképernyőn megjelenő üzenetek tartalma mindig ott harsogott, nem tudott barátiasan összekacsintva csendben maradni – de ez is megoldható volt némi menükeresgéléssel. Sikerült is mindkét kártyát beállítani minden téren, de a korábbi készülékre mentett számaim áttöltésével vesződtem egy kicsit. Azonban érdekes módon a Huawei saját számítógépes kezelői felületével a HiSuite szoftverrel kommunikálni képes volt a LEAGOO Androidja is, így innen mentettem át a számokat. Azóta legalább tudom, hogy jóféle biztonsági hátterem van egy bármilyen összeomlás esetére!
Szóval használható lett a telefon. Pár nap alatt kezdtem is hozzászokni, de ennek során rendre előjöttek a kellemetlen apróságok, amik vagy a mérettakarékos konstrukcióból adódnak, vagy csak azért mert ez egy ilyen olcsó-telefon. Ilyen a HOME gomb a képernyő alatt. Ami, ha nem lenne ott, akkor nagyon furcsán aszimmetrikus lenne az egész megjelenése, elvégre nem lenne érthető, alul miért is van egy vastagabb káva. De így, az ovális gomb megléte miatt fel sem vetődik rápillantva, hogy miért is így néz ki, olyan benyomást kelt, mintha már emiatt is ezt a dizájnt volt érdemes követni.
Persze tudatlanságomban eleinte ezt csak ujjlenyomat érzékelőként használtam és nem használtam ki a többlet funkcióit. Ujjlenyomat olvasóként amolyan közepesen pontos és gyors, ráadásul a rezgése is csak jelképes. Szóval erre a funkciójára azért érdemes mindigis odafigyelni! De a tipikus “Home” funkciói a használat közbeni sokáig nyomással, valamint oldalra csúsztatással jönnek elő! És ennek kiismerése óta nem is használom a klasszikus Android vezérlő gombokat a képernyő alsó részén, amiket szerencsére el is lehet tüntetni egy mozdulattal és így még jobban kihasználható az 5,5″-os képátló. Szóval ez jó!
Azonban a vékony kávák a képernyő körül persze nem annyira keskenyek, mint az a renderelt reklámfotókon látható általában, hanem kissé vastagabb. És, mint írtam, én az átfogható keskenyebb készülékeket kedvelem, így hamar kiderült, hogy a 7,5 cm szélesség épp egy picit sok nekem. Pont annyira, hogyha a két oldali keret mondjuk 2-2 mm-rel még keskenyebb lehetett volna (mint amilyennek a reklámképek alapján elképzelhető volt), akkor aztán ideálissá válhatna a mérete. Bár meglehet, hogy ez már a túlzó elvárásaim körébe tartozó kukacoskodás csak, mert így is apró a masina, szóval ez elviselhető. Aztán hamar kiderült, hogy nincs rajta értesítésjelző Led. Sajnos! Tehát bármilyen jelzés léte, vagy nem léte csak a képernyőről deríthető ki, az oldalsó főkapcsoló megnyomkodásával. Vagy ugyebár Home gomb, ez már hátrány. Ami még gyakorlatias probléma volt, az a hívásoknál jött elő. Több is!
A képeken jól látható, hogy alul az USB-C csatlakozó mellett két kis rácsozat, illetve furatsor található. Továbbá felül is, de ott csak a jobb oldalon. Na, ezekből a felső és az alatta lévő a hangszórórács. Merthogy szerencsére valós sztereó hangvisszaadásra képes a készülék (bár hangszóróméretének köszönhetően vékonyka, gyengécske hanggal). Azonban ez két bajt is felvet: az egyik, hogy a felső hangszóró, amelyik a telefonáláskor üzemel, nem az ember fülébe szól, hanem felfelé, ráadásul nem középen elhelyezkedve, ahogy pedig az ember a füléhez tartaná a telefont! Egy darabig csodálkoztam is rajta, hogy szinte hangos a környezetemnek a telefonálás bejövő hangja, miközben én csak amolyan mosottas hangot érzékelek. Rá kellett döbbennem, hogy lejjebb kell tartani a készüléket, gyakorlatilag a felső éle kell, hogy a fülnyílásom elejéhez kerüljön. És persze a hangszórófuratok felőli oldal, ne a közepe. Így közvetlenül a hallójáratokba szór hangot a hangszóró. Lejjebb is lehetett venni a hangerőt, nem a környezetem hallgatta a telefonálásaimat innen kezdve, hanem csak én. Hurrá, probléma megoldva! Csak megszokás és rutinos kéztartás kell hozzá.
No, de ennek az ellenkezője, az alsó oldal is tartogatott meglepetéseket. Elvégre ott a töltőcsati mentén lévő kétoldali lyuksornak csak az egyik fele volt a hangszóró, a másik a mikrofon. Illetve, mint a képen is látható, a lukaknak csak egyike, mégpedig épp a szélső. Tehát ezt is irányítottan kell tudni használni, az ember szája felé fordítva. Megintcsak a megszokás és a rutinos kéztartás vitt a megoldás irányába. A nem középen elhelyezkedő hangszórónak és az átlósan ellenirányban lévő mikrofonnak köszönhetően, ha jobb kézben tartom a telefont, akkor szinte függőleges az ideális helyzet, ha balban tartom, akkor viszont ~45°-os szög a megfelelő tartás. Erre bizony még mostanában is oda kell figyelnem, nem megy mindig rutinból!
Aztán szintén a formatervezés eredménye lehet az, hogy az előlapi 13MP-es szelfikamera a készülék alján van, tehát ezzel meglehetősen penetráns látószögből készíthető csak kép az emberről. Ellenben van egy trükkje a használatának. Meg kell fordítani ehhez az egész készüléket 180°-kal, a feje tetejére kell állítani, így már remek képek készíthetőek a szelfilövővel is!
Ami pedig számomra érthetetlen hiányosság, az a közelség-érzékelő hiánya! Így simán el lehet jutni egy hosszas beszélgetés során egy komplett ákom-bákom sms beíródásáig, esetleges elküldéséig, ha sokat fészkelődünk a fülünk mentén az érintőképernyős telefonnal. Mert, ha nem kapcsol ki érzékelés híján a képernyő, simán megnyomkodhatunk bármit a fülünkkel. De szerencsére erre is volt egy jó ellenszer. Mégpedig egy picurka applikáció, a Smart Call Center Lock. Ez egy kis lakattal jelzi a hívások közbeni teljes képernyő lezártságot, mint a mellékelt fotón is látható. Eközben, ha a billentyűzet mégis szükséges, dupla lakatra koppintással szabaddá tehető. Ez a problémám is megszűnt, mostantól már szabad volt a pálya, csak használnom kellett a készüléket.
Használom is rendesen, szinte napi rendszerességgel kéri az elektronokat a 3000 mAh-ás akkumulátora nálam. Pedig a fényerőt nem maximumon járatom, hanem csak a csúszka alsó harmada környékén. (Ja, külső fényhez sem igazít automatikusan, sajnos.) Viszont a BT, a GPS és a WiFi szinte mindig bekapcsolt állapotban van körülöttem, úgyhogy nem is csoda, hogy zabálja az áramot. De a töltöttségére érdemes mindig odafigyelni, elvégre nem minden ismerős rohangál napközben körülöttem ilyen csatlakozású töltővel, szinte mindenkinél micro USB-s van csak. Ráadásul a gyári töltőjével sokkal gyorsabban tölthető, mint bármi mással, mégha C-s csati is volna rajta. Én általában napközben mindig tolok bele annyi szuflát, hogy ne kelljen éjszaka tölteni és így talán az akksit is óvom. Amire viszont érdemes is vigyázni, elvégre nem kipattintható hátlapos, nem könnyen cserélhető akkumulátoros a készülék.
Viszont a használhatósága rém egyszerű, praktikus, egy idő után kézreáll maga a készülék. Olyan rövid a képernyőmérethez képest, hogy ösztönösen a kisujjammal alulról támasztom meg, ha a kezemben van, így nem is kell kicsúszástól tartva szorongatni. Egészen kényelmes így, megszokva. Az oldalsó legömbölyítése a fém hátlapnak pedig teljesen kézbe simuló fogást biztosít.
A képernyő Full HD felbontása remek, még az én olvasásra kevésbé alkalmas szememhez is bőven elég a kis betűméretek beállítása, annyira éles rajzolatot tud adni. Ugyanakkor a kijelző mérete lehetővé teszi egyszerűbb filmrészletek normális megnézhetőségét is. Azonban ha ezt nem a rozzant hangú hangszórón akarjuk hangilag is kiélvezni, na akkor elő kell keresni a gyári fülhallgatóját. Nincs más megoldás! Ugyanis 3,5-ös jack nyílás nincs rajta. Mindössze a hozzá csomagolt USB-C csatlakozós dzsémszbondszett használható. De az legalább fülhallgatóként is megállja a helyét!
Én persze már leejtettem, látszik is a képernyő felső sarkán egy kis elszíneződés. Nem akarom ugyan elkiabálni, de úgy tűnik, nem terjed a folt, egyelőre megállt ilyen minimális szépséghibánál. Hardver tekintetében soha nem volt vele gondom, a 32 GB-os háttértár és a 3 GB működési memória nemhogy elegendőnek, hanem eddig bőségesnek bizonyult. Nem tudtam még kinőni. A processzora pedig, ha nem is a leggyorsabb versenyző, de ez a nyolc mag van annyira tempós, hogy mindigis szempillantás alatt végezte el az elvárt feladatát. Még 20+ netes oldal egyidejű megnyitásakor is. Egyszerűen nm tudom a mai helyzetemben azt magam elé képzelni, amikor 8/256 GB lenne az igényem, illetve valami villámgyors processzor. Nyilván a jövőbéli képfeldolgozási igények jópár év múlva ezt már nálam is alá tudják majd támasztani, de a mai igényeimet ez bőven kiszolgálja.
A hátlapi duál kamera (13 + 2 MP) egész jó képeket készít, szinte normális színárnyalatokkal. Télen, hóban, gyér fény mellett is. Pedig ez eléggé jól feladja a leckét az ilyen kis objektíveknek és fényérzékelő lapkáknak. Először ugyan a kis felbontású volt beállítva gyárilag, monokrómként, no meg GPS koordináták nélküli képkészítéssel, de ezek még nekem is gyorsan személyre szabhatóak voltak. Most azonban egy-két családi fotót is ezzel készítek már. Nem fogok ugyan fotó kiállításon részt venni ezekkel, de nem is arra szánom, inkább csak emlékként, amire persze tökéletesen megfelelő.
A mű mélységélességi elmosódásos fotók tudománya persze felejtős! Ezzel a kis bigyóval soha sem lehet felvenni a versenyt egy SLR kamerával, még szoftveres átverésekkel sem – sőt attól még rusnyábbá lett a kép, én ki is kapcsoltam.
Összefoglalva, egy diszkrét méretű, szinte elegáns megjelenésű telefont használhatok a mindennapokban, ami azért egy kis megjelenésbéli csemegét is hordoz magában. Megvan benne az a kis többlet a használata során, ami keveseknek adatik meg (sőt, általában csak a méregdrága telefonok tulajai érzik), azazhogy amikor használni kell és felkapom, akkor egy töredékmásodpercre egy kis elégtételt okoz a rápillantása. Sugallja azt a furcsaságát a megjelenése, hogy másnak bizony nem ilyen van a kezében, nyújt egy kis egyediséget.
Jó használni!
És, hogy milyen is lenne a következő telefonom? Egyelőre nincs itt az igénye! Amíg ez jól működik, nálam is fog ragadni. Nem kell jobb, vagy több jelenleg. De, ha mindenképpen csereéretté válna, akkor persze egy keskenyebb telefont keresnék. Nagyon vékony szélső kávával (de nem a szélére lehajlított kijelzőjű kellene, nem akarnám akaratlanul is az ikonokat nyomkodni), mostanra megszokottan csakis “Home” gombbal vezérelhetően, és azért lehetőség esetén külső fényérzékeléssel és közelség érzékelővel, valamint értesítésjelzővel. A 18:9-hez nem ragaszkodnék, de a Full HD-hez már igen. Akksi terén valami brutálisan nagyot igényelnék, de ez ellentmond a keskeny és lapos kivitelnek. És persze a nagyon régi Samsung qwert-billentyűzetes dual sim telefonom példáján okulva igencsak jó lenne, ha nem dual standby, hanem dual active lehetne (manapság ez már ritka mint a fehér holló, utoljára talán a Honor8 volt ilyen, amit láttam). És mindezek mellé még azt is szeretném, ha strapálható anyaghasználata (tehát nem üveghátlap!) mellé még valami kis pluszt is nyújtana a megjelenése, most már ragaszkodnék az egyéniség sugallatához. És mindezek mellé elvárnám azt is, hogy hasonlóan olcsó lehessen, mint a mostani LEAGOO KIICAA MIX telefonom.
Szóval azért sem lesz egyhamar következő telefonom, merthogy ilyen kombináció egyszerűen nem létezik a piacon! Egyedül a Huawei P10 lehetne elképzelhető, kék színben, piramismintázatú hátlappal, no de az sok elvárt paramétert nem nyújtana. Árban pedig főképp nem!
Ha szeretnél magadnak egy ilyen telefont, akkor itt megtalálod: Leagoo Kiicaa MIX
Ne feledd, az EU Express szállítással vám és ÁFA mentesen érkezik a telefonod!
