A tolvajok nem kezdők, már több akción túlvannak, a rendőrségnek eddig nem sikerült kézre keríteni az elkövetőket, a kocsik pedig kis túlzással sorra tűnnek el az utcákról. Meglepő módon a kiszemeltek között több, viszonylag öreg, adott esetben már nem túl nagy értékű autó is volt, ezeket nem kizárt, hogy “megrendelésre” vihették. Egy ilyen autó a gazdájának már adott esetben nagyobb részt eszmei, mint anyagi érték, akárhogy is, mindenképp veszteség.

Senkinek nem kívánjuk azt az érzést, amikor a jármű parkolóhelyére érve annak hűlt helyét találjuk. Ilyenkor a kétségbeesést követően az a legrosszabb, hogy nem is nagyon tudunk min elindulni, a rendőrség segítségét kell kérnünk, akik nyilvánvalóan minden tőlük telhetőt meg is tesznek, de valljuk meg, nem kimagaslóan jók az esélyeink. Ezen javíthatunk egy kicsit például a GF07 Magnetic Mini GPS Real-time Tracking Locator segítségével, ami lényegében egy pici, GSM alapú nyomkövető.

gps 4

Apró tömege (20 g) és kis mérete (5,08 cm hosszú) mérete révén nem csak autón, hanem például motoron, de akár kerékpáron is jól elrejthető, hovatovább, a gyerkőc iskolatáskájába is beletehetjük, ha nyomon akarjuk követni, hogy merre kószál. A cellainformációs jelközlést kihasználva (SMS-ben koordinátákat és térképlinket küld) Google Mapson keresztül telefonnal, tablettel, vagy akár PC-vel is nyomon követhetjük a jeladót.

Főbb funkciók:

– SIM kártya behelyezést követően egyszerű nyomkövetés (SMS-ben küldött adatok alapján) Google Maps segítségével neten keresztül
– a két nagy erősségű mágnesnek köszönhetően nem jelent problémát egy rejtett helyen történő, stabil elhelyezés az autóban
– a telefonról szöveges parancsokkal vezérelhető, távolról a mikrofon bekapcsolható, így hallani, hogy mi történik
– memóriakártyára is képes rögzíteni az elhangzottakat
– tökéletes járművek, tizenévesek, házastársak, idősek vagy eszközök követésére
– támogatott frekvenciák: GSM 850/900/1800/1900 MHz

gps 2

Specifikációk:

– anyaga: plasztik
– belső memória: nincs
– GSM pozícionálási pontosság: 500 m (ez nem tűnik kevésnek, de 500 méteren már jóval könnyebb megtalálni valamit, mint a világon bárhol)
– akkumulátor: Li-ion, 3,7 V – 400 mAh
– rendelkezésre állási idő: 12 nap
– lekövethetőségi idő: 4 – 6 nap
– folyamatos GSM kapcsolat: 150 – 180 perc
– támogatott hálózati szabványok: GSM / GPRS
– GPRS: feltöltés 60, TCP / IP

gps 3

Nyilvánvaló, hogy egy profi banda ezt az eszközt is képes eliminálni, de mi van, ha az a tolvaj, aki pont a mi járművünket szemelte ki, elfeledkezik, vagy éppen nem tud erről a lehetőségről, és ez a kis “mütyür” lesz az, aminek köszönhetően visszaszerezhetjük tulajdonunkat? Minél jobban megnehezítjük a dolgát, annál jobb, ráadásul ezt a védelmet körülbelül két mozijegy árából megadhatjuk magunknak. Nem tévedés, a GearBesten a Flash Sale akció keretein belül mindössze 9,99 dollárért szert tehetünk a nyomkövetőre. Természetesen nem kell tőle elvárni azt, amit egy több százezer forintos megoldás nyújt (elvégre valódi GPS jeladót nem tartalmaz, csupán cellainformációk alapján tud informálni az tárgy helyzetéről), de alacsony ára miatt lényegében bárki megengedheti magának. Érdemes kipróbálni, hiszen ha mérlegre tesszük, mennyit veszthetünk (10 dollár), illetve mennyit nyerhetünk (több százezer/millió forint) a megvásárlásával, nem nehéz belátni, hogy kevés ilyen egyértelmű döntés adódik az életben.

VÁSÁRLÁS: GearBest – GF07 Magnetic Mini GPS Real-time Tracking Locator – fekete