Kapkodom a levegőt a telefon láttán.
Még mindig Barcelona, továbbra is MWC, csak most egy európai gyártó, akiknek nem kellett volna létrehozni ezt a notchmány mobilt. Mindenki kapaszkodjon meg / üljön le, mert amit most olvashattok, az félelmetes – és nem a szó jó értelmében. Elrettentésként mutatom ezt a telefont, hogy ilyet csak az vegyen, aki megnevettetne másokat a tulajdonával, és semmi, de semmi nem érdekli.
Fizikai paramétereit tekintve 173,5 x 81,6 x 9 mm-es az eszköz, a súlya pedig 214 gramm. Az előlap nagy részét, konkrétan a 82,7%-át a 6,85 inches IPS LCD kijelző foglalja el, ennek felbontása 640 x 1352 pixel (218 ppi képpontsűrűség). A kijelzőt a notch töri meg, amit egyedi megoldásként – érthetetlenül, és véleményem szerint nagyon csúnyán – a megjelenítő jobb sarkában helyeztek el, és itt kapott helyet az 5 megapixeles szelfimodul.
A hátlapon találjuk az ujjlenyomat-olvasót, valamint a duál-kamerát, aminek felbontása 8 + 0,3 (!) megapixel, természetesen utóbbi a mélységérzékelő szerepét tölti be. Az alján a 2.0-ás USB csatlakozó kapott helyet, ezzel tölthetjük majd a telefont, valamint a jack csatlakozó. Baloldalon a SIM tálca kapott helyet, ebbe két darab nano SIM kerülhet, vagy a második chip helyére egy maximum 256 GB-os memóriakártya, a jobb oldalon pedig mi mást is találhatnánk, mint a hangerő szabályozó- és bekapcsoló gombot. A rendszer meghajtásáról a MediaTek Helio P22 chip gondoskodik (4x 2,0 GHz ARM Cortex-A53, 4x 1,5 GHz ARM Cortex-A53), a grafikus meghajtásról a PowerVR GE8320 lett, mindezt 3 GB RAM (ez 900 MHZ-en fut) és 32 GB belső tárhely egészíti ki. A Wi-Fi b/g/n-es, a Bluetooth 4.2-es szabványú, a GPS pedig az A-GPS, GLONASS, BDS műholdakat látja. Mindezen komponensek energiaellátásáért egy 5 000 mAh-ás akkumulátor felel, a gyorstöltésre nincs lehetőség. Ugyan a CPU-GPU páros 2018 májusában mutatkozott be, tehát nem is olyan idős, de már a piacra kerülése idején elég erőteljes megkötésekkel kellett számolni a gyártóknak, ezért kissé érthetetlen, hogy miért ezt a szettet választották. Jobban jártak volna, ha vagy egy erősebb MediaTek SOC kerül bele, vagy egy Snapdragon középkategória, ami például a nagyobb felbontású kijelzőt támogatja. De ugyanígy érthetetlen a memória sebessége, mivel a belekerült chip is elboldogulna az effektív 1600 MHZ-es egységekkel, valamint a kamera támogatottsága is jóval nagyobb, mint amit a készülék kínál (egy 13 és egy 8 megapixel, összesen pedig egy 21 megapixeles kamerát képes támogatni).
A rendszer maga a gyári Android 9-es lett, egyedi felület nem készült hozzá. A megjelenésre várni kell egészen májusig, aki szeretne egy ilyen készüléket, annak nagyjából 150 €-t kell majd leszurkolnia érte.
Összességében nem értem ezt a mobilt. A hardver le van butítva, jóval többet is ki lehet belőle hozni – vagy mint említettem korábban – esetleg egy kicsivel erősebb belefért volna, a kijelző felbontása eléggé harmatos, és a notch helyzete teljesen érthetetlen. Mintha a designer csapat a mérnökökkel ott sem lett volna, amikor a gyakornokok ezt összerakták. Persze a kinézete szubjektív, ízlések és pofonok…