Egy eddig ismeretlen gyártó vizeire evezve csendül fel a zene.
Az elmúlt években nem csak a technika fejlődött rohamosan, ezek a változások életünket is számos tekintetben átformálták, ide értve a zenefogyasztással kapcsolatos szokásinkat. Gyerekkoromban volt a TV alatt egy music center 2 darab videoton hangszóróval, amire a zenével való első ismerkedéseim során Korda Gyuri és Neoton bakelitlemezeket pakolgattam, később hatalmas ugrásként kazettára váltva a korongokat. Aztán jött a CD és az MP3, és tényleg minden megváltozott, mára azonban ezeket a dolgokat is megmosolyogjuk, hiszen a YouTube és a Spotify korát éljük. Már nem használnunk diskmant vagy MP3 lejátszós USB sticket, okostelefonunk a zenével kapcsolatos elvárásainkat is képes maradéktalanul kiszolgálni, egy dolgot kivéve, ez pedig a hangzás. Vannak ütősebb hangszóróval felszerelt darabok, de olyan telefon még nem volt a kezemben, amit direkt módon szívesen használtam volna zenehallgatásra a saját hangkeltőjén keresztül. Ha szeretnénk a dallamokat privát szférán belül tartani, akkor egy fül- vagy fejhallgató lesz a mi barátunk, de ha zenehallgatás közben szükség van a fülünkre más tekintetben is, vagy éppen nem szeretjük, ha 1 centiméteres távolságból érkeznek a zörejek, akkor egy hangszóróra vagy hangfalra lesz szükség.
További változás a témában a kábelmentesség eljövetele, amiért hatalmas köszönetet mondhatunk a bluetooth technológiának, ami bizony nagyon kényelmes tud lenni, akár fülhallgatóról beszélünk, akár egy olyan hangszóróról, ami nem fix telepítésű (tehát gyakran változtatjuk a helyét), illetve akkor is, ha az okostelefonról játsszuk át rá (streameljük) a tartalmat. Ezt nevezzük bluetooth hangszórónak, a következő tesztben pedig egy ilyen termékkel ismerkedünk meg közelebbről.
OneDer V3 HiFi Wireless bluetooth Speaker Stereo TF Card AUX Portable Outdoor Speaker with Mic
A OneDer neve itthon bizonyára (még) nem cseng ismerősen, a kínai termékek sokszínűségét tekintve ez nem annyira meglepő. Meg kell vallanunk, mi is most találkoztunk e gyártó valamilyen produktumával először, így izgatottan vártuk, milyen kategóriát képvisel a V3 névre keresztelt megoldása.
Doboz, tartozékok, külső
A termék csomagolása és doboza elég korrekt, felül a fehér alapon egy termékfotó mellett a márka és a típus is felfestésre került, oldalt látható a teljes színpaletta, illetve a legfontosabb termékjellemzők, valamint egy QR-kód is, melynek segítségével pillanatok alatt a gyártó oldalára juthatunk. A doboz körülbelül 2/3 arányban osztott, a felső (nagyobbik) részt leemelve bújik elő a V3 BT hangszóró és a további tartalom, ami jelen esetben egy USB töltőkábelt, egy AUX kábelt (3,5 mm jack) és felhasználói kézikönyvet jelent.
Formavilágot tekintve a OneDer V3 a henger alakú bluetooth hangszórók kategóriájába tartozik, méretét tekintve nem túl nagy, 9,5 cm magas, 9,5 cm széles és 12,8 cm hosszú, így hangszóró mivoltát tekintve kompaktnak mondanánk. Mivel kerek a forma, alul két apró talp gondoskodik arról, hogy ne guruljon össze-vissza a felületen, ahova leültettük. A hordozást – amennyiben azt kézben, szabadon tesszük – egy pánt segíti, női kézben akár modern ridikülnek is hihetnénk a V3-at (mivel tömege mindössze 482 gramm, ezt végülis semmi nem zárja ki).
A hangszóró fekete, piros és kék színben érhető el, hozzák a legutóbbi változat érkezett. A termék speciális szövet borítása kicsit farmer hatású, divatos, fiatalos megjelenésű, az egyik oldalon egy pici kerek OneDer logó dobja fel a felületet. A borítás a gyártó szerint nem csak beltéri, hanem kültéri használatra is alkalmassá teszi a V3-at, ez persze nem jelenti azt, hogy érdemes komolyabban megáztatni egy esőben. A hangszóró két szélén a perem kemény műanyag, ezek fogják közre a két membránt, melyeknek feladata a hangok megszólaltatása, ráadásul sztereóban.
A henger belsejében bújik meg a működéshez szükséges elektronika és az akkumulátor, aminek kapacitása 1500 mAh, ez a hozzávetőlegesen 2 órás töltési időt követően 4-6 órás lejátszási időt biztosít a beállított hangerőnek és forrásnak függvényében. A teljesítmény 5 watt, ennek okán természetesen hatalmas hangorkánra nem érdemes számítani, de ezt nem is lenne igazságos elvárni egy ekkora és ilyen kategóriás hangszórótól.
Specifikáció:
- Termék jellege: Bluetooth hangszóró
- Színválaszték: fekete, piros, kék
- Bluetooth verzió: 4.2
- Vezeték nélküli hatótáv: ~ 10 m
- Akkumulátor kapacitás: 1500 mAh
- Lejátszási idő: 4-6 óra
- Töltési idő: kb. 2 óra
- Üzemi feszültség: 5V
- Névleges teljesítmény: 5W
- Jel/zaj viszony: ≥85
- Méret: 95 × 95 × 128 mm
Csomag tartalma:
- 1 darab OneDer V3 bluetooth hangszóró
- 1 darab USB töltőkábel
- 1 darab AUX kábel
- 1 darab felhasználói kézikönyv
Használat
A kezelőszerveket felül, körülbelül a hordozópánttal egy vonalban találjuk. Ez a terület a bekapcsológombbal indul, körülbelül 3 másodpercig kell nyomva tartani, hogy az eszköz be- vagy kikapcsoljon. Mellette egy „-„ jelet találunk, ezt röviden megnyomva az előző zeneszámra ugorhatunk, hosszan nyomva pedig csökkenthetjük a hangerőt. A Play/Pause gomb vélhetően ismét nem szorul különösebb magyarázatra, de azt érdemes megjegyezni, hogy a gomb nyomva tartásával tudunk váltani az egyes források között (bluetooth mód, SD kártya mód, USB mód) , a „+” gomb vonatkozásában pedig jól tippeltek azok, akik inverz hatásra gondoltak a „-„ hoz képest. Röviden megnyomva a következő track, hosszan nyomva hangerő növelés az a funkció, amit eredményez a mozzanat.
A vezérlőpanel másik oldalán vannak elhelyezve a különféle csatolófelületek. A pici lyukacska egy LED-et rejt, ez informál az aktuális állapotról, például aktív bluetooth kapcsolat esetén folyamatosan kéken világít, párosításra kész módban pedig kéken villog, töltés esetén narancssárgára vált. Az AUX, USB, TF, DV 5 V feliratok magukért beszélnek, de ahhoz, hogy ezeket a felületeket elérjük, a kis szilikon takarólemezt a szélen elhelyezett fogantyú segítségével fel kell hajtanunk. A microUSB port egy töltőport, ez adatátvitelre nem alkalmas. A microSD foglalatba annak megfelelő memóriakártyát helyezhetünk zenei tartalommal, az USB kapcsán pendrive vonatkozásában ugyanez a történet, de aki a vezetéknélküli kapcsolat helyett a vezetékest részesíti előnyben, az egy jack csatlakozós kábellel is meghajthatja a V3-at (ami egyébként a doboz tartozéka, ahogy az USB kábel is). A vezetéknélküli kapcsolat hatótávja a specifikáció szerint körülbelül 10 méter, ami nem túlzó, nálunk beltérben 8-9 métert tudott, úgy, hogy két darab 12 cm-es és egy 20 cm-es fal állt az útjába, szabad térben pedig 17-18 méter volt az, ahol már kezdett szakadozni az összeköttetés, így a bluetooth erejére és stabilitására nem lehet panaszunk. Igaz ez a kompatibilitásra is, az eszköz a 4.2-es szabvány követelményeit teljesíti, az iOS és Androidos eszközök mellett bluetooth-szal rendelkező digitális lejátszókkal is képes együtt működni.
Maga a BT kapcsolat is pillanatok alatt kialakítható volt a teszt ideje használt Honor 8-cal (Android 7.0), az elmentett párosítást követően is minden esetben, szempillantás alatt létrejött a kommunikáció, ha bekapcsoltuk a hangszórót (erről a beépített asszisztens hanggal is értesít, majd ne lepődjetek meg). Pendrive (USB mód) vagy microSD (TF Card mód) esetén is villámgyorsan indul a lejátszás, csupán arra figyeljünk, hogy a szóban forgó adathordozók FAT32-re legyenek formázva, ugyanis az NTFS fájlrendszerrel a V3 nem boldogult. Ha pendrive és TF kártya is csatlakoztatva van az eszközhöz, akkor direkt módon nem tudtunk váltani a két forrás között, amikor az egyik tartalmának a végére értünk, utána megkezdte a lejátszást a másik eszközről. Nem esett még szó a hangminőségről… Hangerőt tekintve elég komoly szintet tud prezentálni a kis henger, de a felső volume tartományban az egyébként sem túl gazdag részletesség még inkább elveszik, a csúcs közelében pedig erős torzításba megy át, körülbelül a skála ¾-ig marad meg a hozzávetőleges tisztaság. Nyilvánvalóan a hangkeltő méretei és kialakítása (valamint az ára) behatárolja a hangminőséget, a mély viszonylag jó, szemre is elég fickósan tudnak mozgolódni a kis membránok, viszont a közép és a magas tartományból viszonylag keveset kapunk, ezek a dallamok elég tompán szólalnak meg. Tehát HiFi elnevezés ide- vagy oda, a OneDer V3 arra közel sem alkalmas, hogy HiFi-nket leváltsa, arra viszont igen, hogy telefonunk zenei tartalmát kellő hangerővel szólaltassuk meg bárhol, akár egy kerti parti közben, akár a haveroknál.
Összegzés, ár
A címben feltettük a kérdést, hogy a OneDer V3 (wonderes áthallás) csodahenger-e? Erre a válasz egy egyértelmű nem, ez azonban egy percig sem jelenti azt, hogy a V3 egy rossz vagy használhatatlan termék lenne. Számunkra a hangminőség elmaradt attól, mint amire számítottunk, ezt a külső megjelenéssel és a nagy hatótávolságú/stabil bluetooth kapcsolattal igyekezett ellensúlyozni a V3, így ha valakit a hangminőség kevésbé mozgat meg, de szeretne egy kicsi, könnyen hordozható hangszórót, amit bármikor ráköthet az okostelefonjára és ami képes megfelelő hangerővel megszóltatni a számokat, az a OneDer V3-mal is nyugodtan kalkulálhat. Ára jelenleg 46 dollár a Banggoodon, tehát körülbelül 13.490 forintért lehet a miénk, a VÁM-és ÁFA-mentes szállítás (EU Priority line) pedig jelképes 1,75 dollár (~ 500 ft).
A termék megvásárlásához kattints ide:
OneDer V3 bluetooth hangszóró – Banggood
A szerző értékelése
{REVIEW}
label=Overall
decimal=0
max=5
Dizájn=5
Képességek=5
Hangzás=3
Körítés=4
Ár=3
{/REVIEW}
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve, mert amit mi nem találunk meg, olyan kupon nincs is! Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban. Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek új bejegyzést írva is!
Vásárlási segédlet: