Tavaly a Xiaomi Mi 8 Lite sikeres készülék volt, amire a Mi 9 Lite-nak is minden esélye megvan…
Volt az elmúlt hónapokban egy olyan Xiaomi telefon, amit finoman szólva sem imádnak a vásárlók, ez pedig az Mi A3. Az A1 még a kamerákról szólt, az A2 már csak egy átlagos mobil lett, az A3 pedig még az sem. Oké, van hátul három kamera, de ezek sem kiemelkedően jók, ám az igazi kritika a gyártót a HD+ felbontású kijelző miatt érte, ami lássuk be, manapság már az alsó kategóriában menő csak. Emiatt aztán sokan számítottak arra, hogy a Xiaomi előrukkol egy Pro verzióval, javítva a hibát. Nos, jelenleg úgy néz ki, hogy erre semmi esély, érkezik viszont heyette az Mi 9 Lite.
Ez a kis kitérő az Mi A3 felé nem volt véletlen, hiszen a Xiaomi folytatja az idén elindított átcimkézős hagyományát, és egyes telefonokat más néven mutat be Kínában, és más néven a világ többi részén. Így volt ez az Mi A3 esetén is, így lesz az Mi 9 Lite esetén is! Az Mi 9 Lite ugyanis nem más, mint a Kínában már bemutatkozott Mi CC9. Nem lesz ez rossz telefon, de olyan nagyon kiugróan jó sem. Valóban illett volna inkább Mi A3 Pro-ként kiadni, de valaki, valaho másképp döntött.
A hardver tehát már nem meglepetés, így tudjuk, hogy FHD+ AMOLED kijelzőt kapunk, alatta ujjlenyomatérzékelővel, a központi egység egy Snapdragon 710 lesz (két 2,2 GHz-es Kryo 360 + Hexa 1,7 GHz-es Kryo 360 CPU-k, Adreno 616 GPU). Hátul három kamera, ebből a főkamera egy 1,79-es rekeszértékű, 48 megapixeles darab, mellette egy 8 megás ultraszéles látószögű objektív és egy 2 megapixeles mélységszenzor. A szelfikamera 32 megapixeles. Az akkumultor kapacitása 4030 mAh, amit 18 wattos QC4.0 gyorstöltéssel pumpálhatunk tele elektronokkal.
Összességében sok tekintetben egyezik a Mi 9 SE-vel, tehát nem lesz egy rossz darab – minden csak azon fog múlni, hogy az árazás hogyan alakul.
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Csatlakozzatok Facebook oldalunkhoz és keressetek minket privátban! Csatlakozhattok Facebook csoportunkhoz is, ott pedig nyugodtan kérdezhettek, akár új bejegyzést írva!
Vásárlási segédlet: