A Samsung új megoldása még szebb képeket eredményezhet a mobillal készült fotók esetében.
Az IceUniverse információi szerint az új megoldás a dél-koreai vállalat következő (Galaxy S11) csúcstelefonjában fog debütálni. A szenzor ugyanúgy 108 megapixeles lesz, mint a Xiaomi Mi Note 10-ben – amit ugye a két vállalat közösen fejlesztett – azonban míg a kínai tech cég a quad-Bayer megoldást használja, addig a Samsung már nona-Bayer megoldással rukkol elő a pletykák szerint. Előbbi ugye azt takarja, hogy a négy szomszédos pixelt összevonja a szoftver, így 108 megapixel esetén 27 megapixeles, míg 64 megapixeles szenzor esetén ez 16, 48 megapixelnél pedig 12 megapixeles végeredményt jelent.
Ezzel az új megoldással azonban ugyan a kép felbontása „csak” 12 megapixel lesz, azonban ez 2,4 μm pixelméretű képeket fog jelenteni, ami tiszta és éles fotókat tesz lehetővé – még sötét környezetben is. Tehát a korábbi, négy-négy képpont felett használ azonos színű szűrő helyett már kilenc-kilenc felett lesz egy szűrő. Természetesen a Samsung után/mellett más gyártók is használni fogják ezt a megoldást, akik ezzel a szenzorral szerelik majd fel a telefonjukat.
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
Vásárlási segédlet: