A kínai Huami a jövő év elején esedékes Las Vegas-i CES kiállításon mutat be nekünk új termékeket.
Ez lesz az első alkalom, hogy az évenkénti megrendezésre kerülő Szórakoztató Elektronikai Kiállítás-on (CES) képviseltetik magukat, és valami nagy durranásra készülnek. Jövőre január 7 és 10 között kerül megrendezésre az esemény, ahol az iparág nagyágyúi képviseltetik magukat. Gondolom nem kell bemutatni a céget, a hordható okoseszközök egyik ikonikus gyártójáról beszélünk – elég az Amazfit termékvonalra gondolni – akik a Xiaomival együtt hódították meg a piac ezen szegmensét. A pletykák szerint három új eszközt mutatnak majd be, de hogy azok pontosan mik lesznek, nem árulták el. A cég által megosztott plakát azonban több részlet miatt is érdekes, vegyük is őket szemügyre.
A futó alakjánál (fentről lefelé haladva) kiemelték a fület, a csuklót, és a lábat – ezzel adva támpontot a termékek tekintetében. A fül egyértelműen a fülhallgatóra utal, ami a cég üzletpolitikáját tekintve okos lesz, és vezeték nélküli. Az Apple féle AirPods óta ez sláger, de érdekes módon ők eddig nem rukkoltak elő ilyenfajta termékkel – ez jövőre változhat. A következő testrész a csukló, amely egy új, Amazfit márkájú hordható sport/okos óra vagy fitnesz-karkötő bemutatását vizionálja nekünk. A harmadik testrész a legérdekesebb, mégpedig a láb, vagyis pontosabban a lábfej. A kép alapján könnyen arra asszociálhatnánk, hogy egy intelligens cipőt mutatnak be, azonban ez egyáltalán nem biztos. Ehelyett valószínűbb lenne egy érzékelő, amelyet a cipőre/cipőbe kell elhelyezni, és ezáltal rögzíti a lépésszámot, vagy egyéb információkat. Ez (is) illeszkedne a profilba, egy érzékelőkkel felturbózott lábbeli sokaknak jól jönne az edzések nyomon követésére, és újabb hatalmas piacot nyitna meg előttük.
Bármire is készüljön a Huami, legkésőbb január 7-én megtudjuk, mit terveznek piacra dobni. Kissé sejtelmesen csak annyit üzentek, hogy a bemutatandó termékkategória ”Speciális Futurisztikus Kategória” lesz, az egészség és a fitnesz szerelmeseinek szánják futurisztikus életérzéssel. Külön kiemelték, hogy mindezt megfizethető áron fogják a vásárlókhoz eljuttatni. Kíváncsian várom a bemutatót – amiről be fogok számolni.
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
Vásárlási segédlet: