Sok olcsóbb és sokkal gyorsabban megvan, mint egy új kerítés felépítése. Nézd meg te is! – Frissítve, most olcsóbb!

petfence 5

A kutya az ember legjobb barátja ősidők óta, ezt mindannyian tudjuk – ahogy azt is, hogy ezek a barátok néha elég kellemetlen perceket tudnak okozni nekünk. Lehet bármekkora a kertünk, az sosem lesz elég nagy a kutyának, hiszen egy fix territórium. Az állat természetéből fakadóan viszont felfedezni (vadászni) akar a falkával), ezért lenne fontos a napi, közös séta – de valljuk meg, ezt elég ritkán tudjuk tartani. Így nem is csoda, hogy nyitott kaput látva a kutya úgy dönt, nélkülünk oldja meg a sétálást, jobb esetben csak az utcát veri fel, rosszabb esetben pedig a sintértől kell kiváltanunk.

petfence 1

A másik verzió, amikor az utca felé nem tud kijutni a blöki, ezért a szomszéd felé „terjeszkedik” a drótkerítés megbontását követően. Egy ilyen manőver néhány hónapja nálunk egy kacsa életébe, nekem pedig 5000 forintomba került, a kellemes társalgásról már nem is beszélve. Ekkor határoztam el, hogy valamit lépni kell, mert ez így nagyon nem lesz jó. A kutyáinktól való megválás természetesen nem jött szóba, viszont több százezer forintos kerítésre sincs pénz jelenleg, ami ellent tudna állni nekik, így az a megoldás jutott eszembe, ami édesapámék német juhászánál már bizonyított: a láthatatlan, elektromos kutyakerítés!

A rendszerről:

A rendszer működése RF hullámokon alapul. A konnektorhoz csatlakoztatandó beltéri egység az adó, a kihúzott vezeték lényegében az antenna (a közvetítő közeg), ami maga körül rádióhullámot generál, amit a vevő, azaz a nyakörv érzékel, ha adott közelségbe kerül hozzá.  A kiépítést követően persze a kutyának néhány napnyi tanulásra van szüksége, amíg feltérképezi és megjegyzi az új határokat.

Előnye egy átlagos villanypásztoros megoldással szemben:

  • a vezetékben csak törpefeszültség van, nem ráz, nem veszélyes
  • az érzékelési távolság állítható (0-6 m)
  • különálló, vagy egyedi formájú területeket is lehet vele védeni (például úszómedence, virágoskert)

petfence 2

Beüzemelés menete:

A vezetéket a föld alatt pár centire kell leásni, vagy védőcsőben elhelyezni (én a legvékonyabb Bergmann-csőből vettem hozzá, és abba húztam bele). A lényeg, hogy vegyük körbe vele a védendő területet/területeket. A különálló területek között a vezetéket összesodorva kell továbbvinni, így a 2 ellentétes rádióhullám kioltja egymást és ott az állat el tud haladni. A kutya számára zászlókkal érdemes jelezni a számára tiltott részeket. Ezt főleg akkor kell megtenni, ha nincs mihez kötni a határt az állatnak. Ha az egész telket akarjuk körbevenni (mint én), akkor nem feltétlen lényeges, hiszen a fizikai kerítés amúgyis jelzi, hogy onnan nem kéne továbbmenni. Ha a kutya megközelíti a védendő területet, először sípoló hangot hall, minél közelebb megy, annál sűrűbb a figyelmeztető sípolás, majd a nyakörv lead egy tanító jellegű elektromos impulzust. Több nyakörvvel is működik a rendszer, az alábbi szett 3 darabot tartalmaz.

petfence 3

A szett tartalma:

  • Hálózati adapter (Input: 100-240V AC 50-60Hz, Output: 12V DC)
  • Beltéri egység
  • 3 darab nyakörv (ha csak 1 vagy 2 kutyánk van, akkor is érdemes ezt venni, mert ha valamelyik nyakörvvel gond lenne – pl. fizikai sérülés – azonnal tudjuk pótolni, és nem adunk esélyt a vahúrnak, hogy újból szétkapja a kerítést.
  • 300 méter vezeték
  • 6 V-os elem a nyakörvhöz
  • 2 pár fémtüske a nyakörvhöz különböző méterben a különböző hosszúságú szőrhöz
  • Teszt izzó
  • Felfogató csavarok a készülékhez
  • 20 darab jelző zászló
  • Angol nyelvű leírás ábrákkal

petfence 4

A kiépítés egy családi ház teljes teleknagysága körül ugyan nem kis meló (nekem egy napom ráment – ~ 710 m2), de utána nyugodtan alszik az ember, hogy nem a szomszédból kell visszakérni a kutyát és nem okoz több kárt. Nálunk a rendszer bevált, a két kutya a nyakörvek viselése óta sehol nem bontotta meg a kerítést, sőt, körülbelül 2 méteres távolságot tartanak tőle. Télen nyilván az elemet gyakrabban kell cserélni, nyáron viszont sokáig bírja. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a megoldással több százezer forintot spórolhatunk ahhoz képest, mintha a valódi kerítés lenne megerősítve, újjá építve, így mindenkinek ajánljuk a kipróbálását!

Frissítve: Az alábbi linken tudod beszerezni a 3 nyakörves verziót, amit a BG333DDJP kuponkód segítségével korlátozott ideig 49,65 dollár helyett 33,99 dollárért (~ 10.690 forint) kaparinthatsz meg. Szállítási módnak az EU Priority Line-t kell választani!

A termék megvásárlásához kattints ide:

Electronic Dog Fencing System Dog Training Device Underground Shock Collar 3 Collars

Kuponkód: BG333DDJP

facebook button final

Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!


 

Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: