Ezt az órát azoknak ajánlom, akik a klasszikus vonalat szeretnék ötvözni a modern(ebb) technológiával.

Ahogy már mindenki megszokhatta, egy magára valamit is adó vállalatnak jelen kell lennie a hordható okoseszközök piacán is. Nincs ez másképp a Lenovo-nál sem, azonban az ő okosórájuk eltér a legtöbb konkurensétől, ami egyáltalán nem baj, sőt. Érintőkijelzős eszközökből kismillió található a webshopokban, azonban a klasszikus számlappal operáló termékek száma elenyésző. Ebben a szegmensben próbál meg sikert aratni a Watch 9, ami ugyan nem mai darab, azonban mondhatjuk, időtálló a tudása, és az ára rendkívül vonzó.

A termék mérete 18 x 2 x 1,12 centiméter, míg a tömege 55 gramm. A kerek tok acélból készült, az 1,5” átmérőjű számlapot zafírüveg védi, míg a szíj – gyárilag szilikon – természetesen cserélhető, ha másfajtát szeretnénk, ennek szélessége 18 milliméter. A nedves közegtől sem kell félteni, a vízállósága 5 ATM, azaz még úszás közben sem kell attól tartanunk, hogy beázna a szerkezet. Mint mondtam, a számlap 1,5”-es, azonban ez nem kijelző, az üveg alatt „hagyományos” mutatók találhatóak, amelyek rézből készültek, és foszforeszkáló bevonatot kaptak, hogy éjszaka is tudjuk a pontos időt. Az energiaellátásért itt nem akkumulátor felel, hanem egy 120 mAh-ás CR2030-es típusú gombelem. Ezzel 6-12 hónapos üzemidő érhető el, a cseréje elméletileg otthon is simán menne, de a későbbi gondok elkerülése végett érdemes egy órásnál cseréltetni – nem egy ökör ára azért, és nem is hetente kell megejteni.

Az óra belsejében lapuló hardver rejtély, de nem is lényeges, a funkciók, amiket kapunk a firmware intézi. A beüzemeléshez szükségünk lesz a Lenovo Watch alkalmazásra, hogy párosíthassuk a telefonnal, és minden funkció elérhető legyen. A kapcsolat, mint minden ilyen eszköz esetén Bluetooth-tal történik, ebből is az 5-ös szabványt támogatja, így a hatótáv 10 méter is lehet. Funkciók terén sincs hiány – amennyiben nincs szükségünk egy kijelzős órára a karunkon –amelyeket a telefonon tudunk csekkolni. Az óra az alábbi funkciókkal rendelkezik:

  • alvásmonitorozás: képes nyomon követni az alvásunkat, de ami a legjobb, akár a napközbeni szunyókálásról is tud adatokkal szolgálni
  • hívás/SMS jelzés: rezgéssel képes jelezni, ha hívnak minket – ezt vagy a jobb oldali funkciógombbal, vagy a karunk megrázásával utasíthatjuk el. A számlapon egy félör alakú skála két szélén található a „CALL” és „MSG” jelölés van – attól függően megy oda a mutató, hogy éppen hívnak, vagy üzenetet kaptunk. A számsor pedig a kitűzött célok részeredményeit jelöli
  • kameravezérlés: a telefon kameráját az oldalsó gomb használatával távolról is vezérelhetjük.
  • pulzusmérés: ez a funkció tulajdonképpen kakukktojás… elvileg a telefon kamerájával és a LED villanóval méri meg a pulzusunkat – ennek haszna annyi kb., mintha engem kérdeznétek meg, hogy mennyi a pulzusotok…
  • ébresztés: az óra rezeg az előre beállított időpontban
  • telefon megkeresése: az óra segítségével megkereshetjük mobilunkat, amennyiben nem találnánk
  • értesítések: a szerkezet jelzi, amennyiben egy alkalmazásban értesítést kapunk (QQ,WeChat, Twitter, Skype, stb.)
  • aktivitásmérés: a megtett napi lépésszámunkat, a megtett távolságot, elégetett kalóriát is képes kiszámolni.
  • tétlenség figyelmeztető: az óra jelez, ha túl sokáig ülünk, és ideje lenne kicsit átmozgatni magunkat

MárkaLenovo Watch 9
Funkciók

Vízállóság: 5 ATM

Bluetooth verzió: 5.0

Elvesztésgátló

Telefon megkeresése

Hívásjelzés/ hívás elutasítás

Üzenet jelzés

Lépésszámláló

Tétlenség figyelmeztetés

Alvásmonitorozás

Pulzusmérés

Kamera vezérlés

Riasztás

Alacsony akkumulátorszint figyelmeztetés

SzámlapMérete: 1,5″
Védelem: zafírüveg
Megjelenés
Számlap alakja: kerek

Számlap mérete: 1,5″

Számlap védelme: zafírüveg

Tok anyaga: 316 L rozsdamentes acél

Tok mérete: 40 mm

Szíj szélessége: 18 mm

Szíj hossza: 170 – 223 mm

Szíj anyaga: szilikon

AkkumulátorTípusa: CR 2032 gombelem (cserélhető)

Készenléti idő: kb. 240 nap

Méret és tömeg

Termék mérete: 18,00 x 2,00 x 1,12 cm

Termék tömege: 55 g

Lenovo Watch 9 Mechanikus és elektronikus integráció Fitness Tracker Smart Activity Smart Watch

1 x Lenovo Watch 9 óra

1 x használati útmutató

A Lenovo egy elég jó kis hibrid órát alkotott meg. Egyetlen hibája a pulzusmérés lehet – ami vicc kategória. Ezen túllendülve azonban a szerkezet rendben van, az üzemideje pedig parádés. Akinek nem kell egy teljesen digitális szerkezet, elsődlegesen az óra funkciót szeretné, annak ideális. A többi funkció – ami diszkréten csak rezgéssel képes jelezni – pedig hab azon a bizonyos tortán. Az óra fekete és fehér színben érhető el, azonban most csak a fehér (véleményem szerint női kiadás) érhető el, nevetséges áron. A Banggood webáruházban a BG8LW9 kuponnal most 12,99 $-ért (~3 970 Ft) juthatunk hozzá, a szállítás pedig 2,5 $ (~765 Ft). A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

Lenovo Watch 9

Kuponkód: BG8LW9

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: