Ha szeretnéd az udvart szemmel tartani, ahhoz nem árt egy megfelelő megfigyelő egység, ami bírja az időjárás viszontagságait, pl. egy olyan, mint az Imilab EC2.
Erre is van megoldása a Xiaominak – mondjuk mire nincs? Ráadásul nem egy szokványos kinézetű kamera, egészen mutatós lett szerintem. Persze nem a kinézet az elsődleges, hanem inkább a tudás, amire ismételten nem lehet panasz. Kültéri kamera lévén bírnia kell a gyűrődést, szerencsére erre gondoltak is a mérnökök, így IP65-os védettséggel bír. Azaz teljes mértékben védett por ellen, és a kisnyomású vízsugár ellen is védett minden irányból, így mind a négy évszakban használható marad. A működése -20 és 50 fok között garantált, így sem a téli hideg, sem a nyári kánikula nem fog ki rajta. Természetesen nem ennyi a tudása, azt majd a külső bemutatása után taglalom.
A kamera 47 x 73 x 140,4 milliméter, míg a tömege 270 gramm. Anyaga ABS, ami egy olyan műanyag, ami jó ütésálló képességgel, nagy keménységgel és szilárdsággal, jó hőállósággal és vegyszerállósággal rendelkezik, színe fehér. Egy talpból és magából a kamerából áll az egész szerkezet, illetve egy gömbcsukló segítségével tudjuk dönteni, forgatni. Sok minden nem található a borításon, a kameratest alján egy bekapcsoló gomb pihen, míg elöl a szenzorok kaptak helyet. Itt pihen az 1080p felbontású kamera (f/2.6), valamint az éjjeli felvételekhez szükséges 8 infravörös szenzor, egy apró hangszóró- és mikrofon. A hátoldalán a gömbcsuklóhoz szükséges rögzítő pont, és ennyi.
A külső ennél az eszköznél másodlagos, fontosabb, hogy mire képes. Nos, a tudására nem lehet panasz, ugyanis ismét egy okos eszközzel van dolgunk. Ennek megfelelően a telefonon a Mijia apphoz kell csatlakoztatni, így bárhol- és bármikor rá tudunk pillantani a kamera képére, de akár kétirányú kommunikációhoz is használható. A kamera munkáját AI segíti, amely képes felismerni az embert, így nem fog téves riasztást küldeni.
Mint már említettem, a kamera 1080p-ben rögzíti a mozgóképet, míg az infravörös érzékelőknek hála éjszaka akár 100 méterre is képes ellátni. A videókat H.264-ben rögzíti, amelyet menthetünk SD kártyára, ebből maximum 64 GB-os FAT 32-es kártyát kezel. A videófelvételeket a felhőben is tárolhatjuk, mivel a kamera mellé – regisztráció után – kapunk tárhelyet, ahol nagyobb biztonságban vannak a felvételek. A rendszer energiaellátásáért a beépített 5100 mAh-ás akkumulátor felel, amely a gyártó ígérete szerint 120 napos üzemidőt ígér – így egy évben csupán négy alkalommal szükséges feltölteni. A kamera működéséhez egy Gateway is szükséges, amit a csomagban meg is találunk, így egy vezetékmentes rendszer építhető ki vele. A központi egység a kamerával/kamerákkal 2,4 GHz-es Wi-Fi kapcsolaton kommunikál (b/g/n), így a maximális hatótáv a két eszköz között 50 méter lehet. A Gateway viszont egy 10/100 mbps-os ethernet kábellel köthető össze, amely legfeljebb 100 méterre lehet.
Márka | IMILAB |
Modell | CMSJ11A |
Anyaga | Vízálló ABS |
Színe | fehér |
Kamera tömege | 270 gramm |
Gateway tömege | 65 gramm |
Mérete | 47 x 73 x 140,4 mm |
Kamera | |
Szükséges program | Mijia app (Xiaomi Home) |
Felbontása | 1080p |
Védettségi szint | IP 65 |
Teljesítmény | 5 V/2 A |
Működési hőmérséklet | -20℃ – 50℃ |
Betekintési szög | 120° |
Vezeték-nélküli kapcsolat | Wi-Fi IEEE 802.1 b/g/n, (2,4 GHz) |
Rekeszérték | f/2.6 |
Támogatott operációs rendszer | Android 4.4/iOS 9.0 vagy újabb |
Videokódolás | H.264 |
Akkumulátor kapacitása | 5100 mAh |
Tárolás | SD memóriakártya (nem tartozék, maximum 64 GB – ebből csak az FAT32 formátumot támogatja |
Audio | Az eszköz támogatja a kétirányú beszélgetést |
Tápcsatlakozó | EU csatlakozó |
Gateway | |
Modell | CMSXJ11AG |
Teljesítmény | 5 V/2 A |
Memóriabővítés | SD kártya (maximum 64 GB) |
Vezetékes kapcsolat típusa | 10/100 mbps Ethernet interfész |
A csomag tartalma:
- 1 x Xiaomi Imilab EC2 IP kamera
- 1 x Gateway
- 1 x Gateway töltőkábel
- 1 x csavarkészlet
- 1 x EU töltő
- 1 x konzol
- 1 x LAN kábel
- 1 x üzembehelyezési útmutató
- 1 x kétoldalú ragasztó
Egy ilyen rendszer tökéletes arra, hogy távol az otthonunktól is megbizonyosodjunk arról, minden rendben van a ház körül – vagy belül. Egy ilyen kezdő szett nem szokott olcsó lenni, de van rá jóféle kuponunk, hogy ne kelljen egy vagyont otthagyni a (virtuális) kasszánál. A Banggood oldalán most akcióban is 140,33 $ lenne a kamera és a Gateway… De a BGHU0039 kupon segítségével most mindössze 65,99 $ (~20 490 Ft) a végösszeg, míg a szállítás – EU Proiority Line esetén – 6,05 $ (~1900 Ft). Ennyiért vétek kihagyni. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:
XIAOMI IMILAB EC2 kültéri IP kamera
Kuponkód: BGHU0039
Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
Vásárlási segédlet: