Ez már egy valódi okosóra, amely minden tekintetben egy telefon képességeivel vetekszik.

Sokszor írunk hordható okoseszközökről, de azok legtöbbje nem valódi operációs rendszert futtat, hanem firmware gondoskodik a működésért és a funkciókról. Ez annyiból előnyös, hogy ilyen esetekben a hardver szinte nem is számít, hogy mennyire erős, illetve így az áruk sem vészes. És most jöjjön egy ellenpélda, ez az óra valódi rendszerrel érkezik!

A TICWRIS MAX S 65 x 45,5 x 16 milliméteres mérettel rendelkezik, a tömege pedig 118 gramm. A szíj 200 milliméter hosszú, míg a szélessége 28 milliméter. Ezen adatokon nem szabad csodálkozni, hiszen a mérete ellenére elég korrekt hardver lapul a szerkezetben. Viszont fussunk át a külsőn, ami szokatlan a méreteit megfigyelve. Az előlapon egy 2,4”-es, 640 x 480 pixel felbontású (333 ppi) színes érintő kijelző figyel. Ezt a Sharp szállítja, nem mellesleg 16 millió színt képes megjeleníteni. A megjelenítő mellett egy 2 megapixeles kamera figyel be, ezzel tudjuk feloldani az órát, vagy akár egy video chatet is lebonyolíthatunk.

Egyik oldalt a gombok kaptak helyet, míg átellenben egy 8 megapixeles kamera csücsül. Ha kedvünk tartja, ezzel is lőhetünk fotókat, mint egy kém – érdekes perspektívából – bár feltűnő lehet a kezünkön egy ekkora szerkezet. A hátoldalon a megszokott töltőcsatlakozó- illetve az egészségügyi mérésekért felelős érzékelőt találjuk, valamint egy SIM foglalatot! Az óra tokja fémből készült, a hátlap pedig polikarbonát, nem mellesleg az egész ház IP67-es besorolású.

A hardverre itt nem mondom, hogy lényegtelen. A meghajtásért a MediaTek MT6739 központi egység felel. Ez 4 darab Cortex-A53-as magot tartalmaz, amelyek 1,25 GHz-es órajelen futnak. A GPU szerepét az IMG GE8100 látja el, ez 570 MHz-en dolgozik. Emellé kapunk 3 GB memóriát, valamint 32 GB tárhelyet, amely nem bővíthető. Adott a Bluetooth, ez 4.0-ás, míg a Wi-Fi dual-bandes, ez az a/b/g/n sávokat képes kezelni. A helyzet-meghatározás sem hiányozhat egy ilyen kütyüből, itt az A-GPS, GPS és a Glonass van a segítségünkre.

Mint említettem, az óra képes nano SIM kártyát fogadni, és a gyártó ígérete szerint globálisan használható a 4G – így gyanítom, a B20-as sávot is támogatja. Ha már SIM kártya, akkor adódik, hogy a mikrofon és a hangszóró sem hiányzik a TICWRIS MAX S-ből, azaz teljesértékű telefonként is képes funkcionálni! Az energiát egy 2 000 mAh-ás akkumulátor biztosítja, ezzel átlagos használat mellett 40 órán át képes üzemelni, míg, ha visszafogjuk magunkat, akkor ezt akár egészen 60 órára is kitolhatjuk, ami nem is rossz adat.

Leírás
GyártóTICWRIS
ModellMax S
Anyagafém + műanyag
Kijelző2,4″ IPS
Kijelző felbonttása640 x 480 pixel (333 ppi)
ProcesszorMediaTek MT6739 (4 x Cortex-A53@1,25 GHz)
GPUIMG GE8100 (@570 MHz)
Memória3 GB
Tárhely32 GB (nem bővíthető)
Kameraelőlapi: 2 megapixel

oldalsó: 8 megapixel

Wi-Fidual-band (2,4 & 5 GHz), a/b/g/n
Bluetooth4.0
HelymeghatározásA-GPS, GPS, Glonass
MikrofonBeéíptett
HangszóróBeéíptett
SIM kártyaTámogatott, nano SIM
Akkumulátor2 000 mAh
Védelmi szintIP67
Operációs rendszerAndroid 7.1.1
Támogatott sportmódokséta

kül-és beltéri futás

kerékpározás

futball

kosárlabda

tollaslabda

pingpong

ugrókötelezés

Egyéb funkciókfotó/videó készítése

telefonhívások kezelése

arcalpú feloldás

zenejejátszásl

alkalmazások letöltése

időzítő

stopper

ébresztő

hangrögzítő

térkép

számológép

naptár

hívás/üzenet emlékeztető

kalóriaszámláló

lépésszámláló

Termék mérete és tömegeMérete: 65 x 45,5 x 16 milliméter

Tömege: 118 gramm

Csomag mérete és tömegeMétere: 109 x 93 x 78 milliméter

Tömege: 253 gramm

Csomag tartalma1 x okosóra

1 x töltőkábel

1 x csavarhúzó

1 x leírás

Valódi okosóra lévén kell, hogy operációs rendszer is fusson rajta. Nos, ez nem más, mint az Android 7.1.1, amelyet egyedi kezelőfelülettel láttak el. Ennek designja csempés, mint anno a Windows Phone-oknál – amely szerintem nagyon jól használható volt. Az óra kompatibilis minden telefonnal, amely minimum Android 5.1-et vagy iOS 9.0-át futtat.

Funkciókból sincs hiány az órában, ugye alap – mármint ennél a modellnél – a hívások kezelése és a fénykép/videó készítése, de emellett találunk hangrögzítőt, időzítőt, stoppert, ébresztőt, hogy a leggyakoribb alkalmazásokat említsem. A kamerának hála az arcalapú feloldás is megtalálható, akárcsak a zene lejátszás, vagy a böngésző használata. Persze mivel Android fut rajta, a repertoár szinte korlátlan, hogy mit töltünk le rá. Nem is lehet kérdéses, de azért elmondom, hogy a pulzusmérés, és a sportmódok is helyet kaptak, utóbbiból jó pár tevékenységet képes nyomon követni. Adott a séta, a kül-és beltéri futás, a kerékpározás, a futball, a kosárlabda, a tollaslabda, a pingpong, és az ugrókötelezés. Hiába az IP67-es besorolás, úszni ne próbáljunk benne – de én még a zuhanyzást vagy a fürdést sem javasolnám – jobb félni, mint megijedni. Ha szeretnél magadnak, vagy másnak (esetleg karácsonyra) egy TICWRIS MAX S-t, akkor most érdemes lecsapni rá. A Tomtop-on villámakció keretében jelenleg 149,99 $-t (~ 47 250 Ft) kérnek érte, a szállításDutyFree-t választva – ingyenes! A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:

TICWRIS MAX S

facebook button final


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!

Vásárlási segédlet: