Honnan máshonnan származhatna ez a Bluetooth hangláda, mint a Geekbuyingtól, és az egyik legnépszerűbb audio termékeket gyártó vállalattól.
A Tronsmart sem ül a babérjain, nem győzzük bemutatni az újabbnál újabb termékeiket, vagy éppen szólunk, hogy egy „régebbi” épp akciós. Most az utóbbi tényállást tudom közölni, de akkor sem kell legyinteni rá, ha nem tegnap mutatták be. Ugyanis ezeknél az eszközöknél igazán újat mutatni nem tudnak, maximum csiszolgatnak rajta, hogy meg akard venni az újat. Na de elég a mellébeszélésből, inkább vessük rá magunkat a címben szereplő termékre.
A hangszóró mérete 204 x 64 x 80 milliméter, míg a tömege 780±5 gramm. Színe fekete a leírás szerint – nekem inkább sötétszürkének tűnik a képeken – a téglatest alakú ház anyaga a megszokott műanyag. Sok minden nem mondható el a külsőről, elöl a hangszórók rácsait találjuk, a tetején a vezérlőgombokat, míg a bal oldalon a ki- és bemeneti portokat (amelyeket gumiborítás véd), addig átellenben egy fogantyút a könnyebb fogás érdekében. Aki ismeri a gyártót, az sejtheti – akár a gumiborításból is, hogy a hangszóró IPX7-es védelemmel rendelkezik – a vízparton is használhatjuk nyugodtan. A külső puritán, de a lényeg úgyis belül van.
Kezdjük az alapoknál. TWS hangszóró, így adott a vezetéknélküli jelátvitel. Ami egyrészt lehet a jól megszokott Bluetooth kapcsolat – ebből is az 5.0-ás – de akár NFC-vel is megszólaltathatjuk a zenéket, ha a hangszóró tetejére tesszük a mobilt. Amennyiben nem ragaszkodunk a vezetékmentességhez, úgy AUX kábellel is tudunk zenét továbbítani, végső esetben pedig beépített kártyaolvasót is csatasorba állíthatunk. A hangokat két, 53 milliméteres hangszóró szólaltatja meg, amelyek frekvenciatartománya 80 Hz – 18 KHz között mozog, a torzításuk pedig kevesebb, mint egy százalék. Gyárilag kapunk egy equalizert, amely három módot kezel, ezek a 3D hangzás, a Standard, és az Extra Bass, ezek közül választhatunk hangszínt. A teljesítményről sem feledkeztem ám meg, a hangszórók egyenként 20 W-ot képesek leadni, azaz az összteljesítmény 40 W, ami elég jól hangzik.
Eddig nem lehet panasz semmire, így lássuk az akkumulátort. Amibe megint csak nem tudok belekötni, ezek kapacitása 2 x 3 300 mAh, amivel közepes hangerőn 15 órán át üzemel a kicsike. A feltöltése pedig 3 órát vesz igénybe, ezt maximum 5 V/3 A-el tehetjük meg.
A végére hagytam még egy funkciót, ami nélkül nem mehetek el szó nélkül. Ez pedig nem más, mint a True Wireless Stereo mód. Ez ismerős lehet már, ha olvastál korábban is a Tronsmartról, ha nem, akkor kifejtem. Egyszerűen arról van szó, hogy két Tronsmart Force hangszóró is összekapcsolható a telefonnal/tablettel/bármivel Bluetooth kapcsolaton keresztül, és így valódi sztereó hatás érhető el velük.
És most mindezért nem is kérnek sokat szerencsére, villámakciós a termék. Ebből kifolyólag a Tronsmart Force ára jelenleg 49,99 $ (~16 250 Ft), ami a 5JMCO6QP kuponkóddal elég jelentősen, 39,99 dollára csökkenthető a szállítása pedig – cseh raktárból – ingyenes. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:
Tronsmart Force
Kuponkód – 5JMCO6QP
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
Vásárlási segédlet: