Mint arról már korábban mi is beszámoltunk nektek, 2021. július 1-től megszűnik az áfamentesség a kisértékű küldemények esetén.

A múlt évben derült ki, hogy az EU törvényhozói új szabályozást hoztak – elsősorban a Kínából – rendelt csomagok vámkezelésére. Az eddigi gyakorlat szerint 22 euróig (+10 euró) semmilyen plusz költséget nem kellett fizetnünk, ha harmadik országból (EU-n kívül) rendeltünk bármit. A 22 – 150 euró érték közötti csomagok esetében kell az ÁFA-t megfizetni, 150 euró felett pedig már az ÁFA mellett a VÁM díjat is ki kell fizetni. Persze eddig voltak megoldások ezen terhek elkerülésére – nem illegális megoldás – így szinte minden webáruház kínált vámmentes szállítást, amivel nemcsak gyorsan, de rejtett pluszköltségek nélkül tudtunk vásárolni. A másik megoldás pedig az volt, hogy már eleve EU raktárból rendeltük a terméket, így az napokon belül a kezünkben landolt. Ez azért is érte meg a kínai webshopoknak, mert egy olyan országban vámkezelték a termékeket, ahol a közterhek alacsonyak, így jól járt mindenki.

Nos, július 1-től (ismét) új világ köszönt ránk e tekintetben is. Ugyanis eltörölték a 22 € alatti mentességet, így minden termék áfaköteles lesz – de vámmentes. Emellett a kirótt terhet minden esetben abban az országban kell megfizetnie vagy a vevőnek vagy az előadónak, ahová a csomagot kiszállítják. A szabályozás ekképpen alakul:

IOSS (Import One Stop Shop)

Ennek az alapelve abban rejlik, hogy már vásárláskor megfizetjük az ÁFA-t is, így az EU területére érve nem kell ezzel bajlódni. Ez nagyszerűen hangzik, csupán egy apró bökkenő van a dologgal. Az eladónak egy különleges áfa-azonosítószámmal kell rendelkeznie – amelyet a vámhatóság ellenőriz – és ha minden rendben van, a csomag akadálytalanul folytathatja az útját.

Különös szabályozás („special arrangement”)

Ezesetben a posták, gyorsposták, futárcégek intézhetik egyszerűsítve az áfafizetést akkor, ha nem használják az IOSS-t. Itt kitétel, hogy hogy ez az eset csak akkor alkalmazható, ha a vámeljárás ugyanabban a tagállamban van, ahol a küldemény címzettje is.
Magyarán a címzett – azaz mi – fizetjük meg az ÁFA-t annak, aki kiszállítja a csomagot, az ügyintézést a NAV felé már ő végzi helyettünk. Ez kicsit keveréke az előre utalásnak és az utánvétnek. Ugyanis az áru értékét egyfelől előre kifizetjük a piactéren, míg a közterhet a csomag átvételekor rendezzük.

Általános eset (IOSS és a különös szabályozás alkalmazása nélküli esetek)

Itt a NAV a megbízható importőröknek és közvetett képviselőknek – engedélyezett gazdálkodóknak és a nagy forgalmat bonyolító gazdálkodóknak – lehetőséget biztosít arra, hogy önadózással fizessék meg a terheket. Ehhez külön engedélyre van szükség, amelyet a NAV ad ki.

Új árunyilatkozatok

Amennyiben az ügyintézés majd ránk hárul, a NAV egy kis segítséget is nyújt nekünk – sejtik, hogy megnő az adminisztrációs munka. Ha mi intézzük a piszkos munkát, akkor kétféle nyilatkozat közül kell a megfelelőt kitölteni:

  • 150 euró alatti (vámmentes) küldemények esetén: csökkentett adattartalmú vám-árunyilatkozatot kell kitölteni (UVK-FJA B. melléklet H7 oszlop), majd eljuttatni a hatósághoz elektronikus- vagy postai úton.
  • 1000 euró alatti küldeménynél pedig a postai vám-árunyilatkozatot (UVK-FJA adatlap B. melléklet H6 oszlop) kell eljuttatni a részükre.

Magánszemély által magánszemélynek küldött küldemények

A 45 euró értéket nem meghaladó küldeményekre is ugyanúgy be kell nyújtani a 150 euró alatti értékű (UVK-FJA B. melléklet H7 oszlop) nyomtatványt. Ezt akkor is meg kell tenni, ha ellenszolgáltatás nélkül küldik a csomagot, de ez csak két magánszemély között történhet meg, és a behozatal nem kereskedelmi jellegű.

A vámmentesség azonban továbbra sem vonatkozik az alkoholtartalmú termékekre, a parfümökre és a kölnivizekre, valamint a dohányra- és a dohánytermékekre.
Az, hogy pontosan miképp fog működni a webshopokból a rendelés – legyenek akár EU raktárból érkező termék, akár Kínából, még mi sem tudjuk. Folyamatosan figyeljük a híreket, és ha új információkat tudunk meg, azonnal megosztjuk veletek.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
facebook button final

Vásárlási segédlet: