A autó klímájának tisztításán remélhetőleg mostanra túlvagyunk, de jövőre is lesz nyár, másrészt ez az eszköz ősszel is hasznos!
Sajnos a pandémia még mindig nem ért véget, és bár most kis szusszanásnyi szünetet élvezhetünk a hullámok között, ez nem jelenti azt, hogy a megelőzésre, a védelemre a továbbiakban ne kellene energiát fordítanunk. Ráadásul tavasszal és ősszel a mai modern nyílászárókkal rendelkező házakban gyakran visszatérő probléma a penész (ha csak nem rendelkezik komoly légszellőztető rendszerrel, vagy nem hagyjuk résszellőzés állásban az ablakokat, de akkor a meleg előtt is utat nyitunk), ami ellen többféleképpen lehet és érdemes védekezni, de minimum pár apróbb penészfolt nélkül a sarkokban számos esetben nehéz megúszni, és akkor még nem láttuk, mi keletkezett a szekrény mögött. Látható felületeteken gyorssegítség a Szavó, de ha valamihez nem férünk hozzá kézzel, oda a generátorral létrehozott ózont tudjuk bejuttatni fegyverként. De milyennel? Például ezzel:
220V Ozone Generator Machine Commercial Industrial Pro Air Purifier Ionizer Ozonator – 48g/h
Mire jó ez az eszköz? Természetesen a levegő minőségének javítására, a benne lévő káros anyagok semlegesítésére (ide értve gombákat, baktériumokat, vírusokat). Ebből a termékcsaládból ez a legerősebb konstrukció, gyári specifikáció szerint 48 grammot tud előállítani óránként. Használata nem egy ördöglakat, csak be kell helyezni a tisztítandó helységbe, beállítani a tisztítási időt, majd elhagyni a helyiséget. A művelet után 1 órával visszatérhetünk és élvezhetjük a tiszta levegőt, illetve az erőteljes szagtalanítást és penészgátlást is: Gyakorlatilag kiküszöböli a penészt, a cigaretta- és szivarfüstöt, a háziállatok szagát, a festékek kipárolgó anyagait, a tisztítószerek levegőbe jutó részét, a port, a főzési szagokat és a levegőben lévő egyéb irritáló dolgokat. Bármilyen zárt térben eredményesen használható.
MEGJEGYZÉS:
Amikor a légtisztító működésben van, hagyjuk el a helységet a beállított műveleti időtartamra, majd annak lejáratát követően várjunk még 1 órát az ózon sűrűsége miatt!
A légzőszervi betegségben szenvedők ne érintkezzenek közvetlenül az ózonnal, és különösen figyeljünk oda várandós nők és gyermekek esetében is.
Specifikáció:
- AC 180V-240 V 50 Hz EU Plug
- Szín: sárga
- Névleges teljesítmény: 110 W
- Légtömeg: 50 m2/h
- Alkalmazási terület: max 61 m2 (per helység)
- Méret: 26 cm (Ho.) × 21 cm (Szé.) × 18 cm (Ma.)
- Időzítő funkció: 0-60 perc
- Kábel hossza: 1,28 méter
Csomag tartalma:
- 1 × ózongenerátor
- 1 × felhasználói kézikönyv
A 220 V ózongenerátor a Banggood webáruházban szerezhető be, akciós ára jelenleg 45,99 dollár, amiből a BGHU0845 kuponkóddal további 2 dollárt lecsippenthetünk. A megrendelés során a CZ (cseh) raktárat válasszuk, szállítási módnak pedig az EU Priority Line-t, így természetesen a csomag garantáltan VÁM-s ÁFA-mentesen érkezik, és 5-7 munkanap alatt kézhez is kapjuk!
A vásárláshoz kattints ide:
Adjustable Home Ozone Generator O3 Air Purifier Deodorizer Sterilizer
Kuponkód: BGHU0845
Ha a fenti kupon már nem érvényes, vedd fel velünk a kapcsolatot a Facebook gombra kattintva!
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
Vásárlási segédlet: