A kínai vállalat Mi 10 és Mi 10 Pro telefonja februárban érkezik, és egyre több az infó.

XiaomiMi10 01

Ahogy megszoktuk, az év első negyedévében (rendszerint az év második hónapjában) mutatja be a Xiaomi az aktuális zászlóshajóját. Eggyel nő a számozás, így értelemszerűen a 10-es jelölést kapja a Mi széria, amit az aktuális csúcshardverrel szerelnek fel a mérnökök. Ebből adódik, hogy a meghajtásért csakis a Qualcomm féle Snapdragon 865 felelhet, és az 5G támogatás is egyértelmű lesz. Eddig minden évben egy ilyen telefont mutattak be, és csak később érkezett Pro – Lite – SE verzió, de ez 2020-ban változik, ahogy már írtam is. A „sima” és a Pro modell között több eltérés is lesz – egy kínai szivárogtató szerint – például a képernyő (mérete, felbontása vagy kialakítása), a kamera lencséje, a gyorstöltés technológiája, az akkumulátor kapacitása és a memória tekintetében. A következőkben felsorolt specifikációk és árak nem megerősített forrásból származnak, ezért fenntartásokkal kezeljük őket.

XiaomiMi10 02

Ez csak egy faantáziakép, de nekem tetszene ez a megoldás

A forrás szerint a Mi 10 kijelzője egy 6,5 hüvelykes OLED panel lesz, ami 90 Hz-es képfrissítéssel rendelkezik, de további részleteket nem tudni – úgymint a kialakítás, felbontás, kamera kialakítása. Állítólag a hátlapon négy kamera kap helyet, ebből az elsődleges a Sony féle IMX686 szenzort használja, felbontását tekintve pedig 60 megapixellel képes fotózni. Emellé társul egy 20 megapixeles nagylátószögű egység, valamint egy 12 megapixeles teleobjektívvel és egy 5 megapixeles mélység-érzékelős (vagy makro) objektív. Azt is rebesgetik, hogy a telefon 30 x-os (digitális) zoommal rendelkezik majd. Az akkumulátor tisztességes – 4500 mAh-ás – kapacitással rendelkezik, amely támogatja a 40 W-os gyorstöltést, a 30 W-os vezetéknélküli gyorstöltést, de még a 10 W-os fordított vezetéknélküli töltést is. A Mi 10 háromféle memória/tárhely konfigurációban lesz kapható, úgymint 8 + 128 GB, 8 + 256 GB és 12 + 256 GB. Az árak ugyan elmosódtak, kivéve az első számjegyet, amely minden esetben „3”. Ez azt jelenti, hogy a Mi 10 árcédulái a 3999 jüan (~ 167 000 Ft) alatt alakulnak.

XiaomiMi10 03

Most jöjjenek a Mi 10 Pro műszaki adatai és árai! A képernyőről semmilyen információ nincs, így sem a mérete, sem a felbontása – de még a képfrissítés gyakorisága – sem ismert. A kamerákkal kapcsolatban elmondható, hogy szintén négy érzékelővel bír majd, viszont az elsődleges kamera egy 108 megapixeles érzékelő lesz. Ezt egészíti ki egy 48 megapixeles szenzor, amelynek funkciója egyelőre ismeretlen. Ezeket követi egy 12 megapixeles (valószínűleg) teleobjektív, míg a negyedik érzékelő felbontása 8 megapixel lesz. Az akkumulátor kapacitása növekszik, mint a „sima” modell 4500 mAh-ás telepe. Természetesen itt is adott lesz a gyorstöltés, azonban emelték a tétet. Vezetékes töltés esetén a 66 W-os gyorstöltést is támogatja majd, vezeték nélkül pedig a 40 W-os teljesítmény is meglesz, a fordított vezetéknélküli töltés támogatásáról viszont nincs szó – bár sejthető, hogy nem marad ki a repertoárból. A Mi 10 Pro szintén három memória/tárhely konfigurációval lesz elérhető, mégpedig 12 + 128 GB, 12 + 256 GB, és 12 + 512 GB. A Mi 10-el ellentétben a Pro verzió árait nem homályosították el, így ezek a következőképpen alakulnak:

  • 12 + 128 GB: ¥ 3799 (~ 160 000 Ft)
  • 12 + 256 GB: ¥ 4099 ~ (~ 172 000 Ft)
  • 12 + 512 GB: ¥ 4499 (~ 189 000 Ft)

A további specifikációk ugyan nem ismertek, de sejthető – a korábbi évekből is – hogy mindenből a legjobb lesz elérhető a készülékekben, és az operációs rendszer alapból Android 10 lesz, amire a MIUI 11 kerül.


Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!facebook button final

Vásárlási segédlet: