Ezzel a fényképezőgéppel nem csak rögzítheti a pillanatot a gyermek is, de azonnal ki is nyomtatja az elkészült művet.
Megint csak nosztalgikus hangulatba kerültem (kissé), mikor megláttam ezt a terméket. Hisz ki ne emlékezne a Polariod gépeire, amik azonnal kinyomtatták az elkészült fotókat. Nem kellett napokat – heteket várni, hogy megnézzük, sikerült-e egy kép, azonnal a kezünk között foghattuk. Ezt az ötletet vették elő, és kissé átdolgozták, mert ez a gép kifejezetten gyermekek számára készült.
Aminek nagyon örülök, mert a fényképezés az egyik hobbim. Utódom ugyan nincs, de volt alkalmam – egy családi összejövetelen – megtapasztalni, hogy a gyerekek nagyon jó képeket tudnak készíteni, ösztönösen kreatívak. Történt akkor, hogy egy DSLR-rel voltam jelen az eseményen, és egy kislány megkérdezte, hogy csinálhat-e ő is fényképeket. Természetesen automatán volt minden, gyorstalpalóval megmutattam neki, mit kell csinálni, és útjára engedtem. Később visszanézve a képeket meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó kompozíciókat csinált, nagyon ügyes volt. Egyszerűen ők még máshogy látják a dolgokat, a kis fejükben teljesen más játszódik le, amit mi (már) nem tudunk elképzelni. Így, ha a gyerkőc egy kis hajlandóságot mutat akár a fényképezés iránt, akkor érdemes lehet egy ilyen gépet beszerezni.
Ez kifejezetten a fiatal korosztálynak készült, a gyártó négyéves kortól ajánlja. A gép mérete 92,8 x 40 x 77 milliméter, a tömege 167 gramm. A vázat egy gumiborítás védi, ez fehér alapon kék vagy rózsaszín lehet, ezzel próbálták ellenállóbbá tenni a gépet, elvégre csak gyerekekről van szó. Az érzékelője 8 megapixeles, amely maximum 1080p@30fps-sel képes a mozgóképet rögzíteni. A hátoldalon egy 2”-es IPS kijelző kapott helyet, ennek felbontása 320 x 240 pixel. Mindössze öt gombot tettek a masinára, ezekkel lehet a beállításokat elvégezni, valamint később effekteket is rárakni az elkészült képre.
A hardver ebben az esetben lényegtelen, mivel a működésért – ahogy ez lenni szokott – egy firmware felel. Az elkészült álló- vagy mozgóképeket a csomagban kapott 32 GB-os memóriakártyán tárolhatjuk. Az akkumulátor 1000 mAh-ás, amely nagyjából másfél órás üzemidőt ígér, ennek feltöltését egy micro USB csatlakozóval tehetjük meg, de a számítógéppel is így kapcsolható össze a fényképező.
A szoftver lehetőséget ad nemcsak az azonnali fényképek elkészítéséhez, hanem kreatív beállítások is elérhetőek. Így adott a portré- az időzített- a dátumbélyegzős képek elkészítése, de mint mondtam korábban, filterekkel is megbolondíthatják a műveket.
Gyártó | BlitzWolf |
TÍpusa | BW-DP1 |
Megnevezés | DIY fényképezőgép és nyomtató egyben gyerekeknek |
Kijelző | Mérete: 2″ Típusa: IPS Felbontása: 320 x 240 pixel |
Fényképezőgép felbontása | 8 megapixel (3264 x 2488 pixel) 5megapixel (2592 x 1944 pixel) 1,3 megapixel (1280 x 720 pixel) |
Fényképformátum | jpg |
Videó felbontása | 1080 p/30fps (1920 x 1080 pixel) 720p/30 fps (1280 x 720 pixel) |
Videóformátum | avi |
Memória mérete | Belsős memória: 4 MB Külső memória: micro SD |
Csatlakozó típusa | micro USB |
Akkumulátor | Típusa: Beépített lítium-ion Kapacitása: 1 000 mAh Működési idő: ~1,5 óra |
Méretek és tömeg | 92,8 x 40 x 77 milliméter 167 gramm |
Csomag tartalma | 1 x BlitzWolf BW-DP1 fényképezőgép 1 x 32 GB-os TF kártya 1 x USB kábel 1 x csuklópánt 3 x matrica 5 x papírtekercs színes ceruzák használati útmutató |
A csomagban „fotópapírt” is kapunk, amelynek hála az elkészült remekmű azonnal ki is nyomtatható. Ez inkább a hőpapírra hajaz, és csak fekete-fehérben tud nyomtatni. Ebből kapunk 5 gurigányit, amely egyenként 750 képhez elegendő…azaz összesen 3750 kép nyomtatható ki! A fotók előhívása nem azonnal történik, azt nekünk kell kérni szerencsére elindítani. Ez még mindig nem minden, színes ceruza és matricák is vannak a csomagban, így tényleg minden adott a kreatívkodáshoz.
Szerintem ez nagyszerű ajándék lehet minden gyermeknek. Fejlesztheti vele a képességeit, és később még tovább is tud lépni, ha jobban érdekelné ez a művészeti ágazat. A Banggoodon már zajlik az előrendelés, ha gyorsan lecsapunk rá, akkor most 39,99 $ (~12 355 Ft) ellenében megvehetjük, a szállítás pedig 1,88 $-ba (~580 Ft) kerül. Később már csak drágább lesz… A csomag november 15-e körül indul el, 10-15 munkanap alatt kézhez is kapjuk. A vásárláshoz kattints az alábbi linkre:
BlitzWolf BW-DP1
Ne feledkezzetek meg róla, hogy vásárlás előtt keressetek meg minket, hogy megnézzük, hol kapható a kiszemelt termék a legolcsóbban, esetleg kuponnal egybekötve. Kövessétek Facebook oldalunkat és keressetek minket privát üzenetben! Csatlakozzatok Facebook csoportunkhoz is, és kérdezzetek tőlünk bátran!
Vásárlási segédlet: